Így működik az algoritmus 2020-ban (meg amúgy is)

i_gy_mu_ko_dik_az_algoritmus_2020-ban.png

Az algoritmusra úgy tekintünk, mintha valami mitikus, megfejthetetlen lény lenne, amiről csak legendák keringenek, de valójában még sosem látta senki. Ez persze annak köszönhető, hogy az Instagram még sosem állt elő azzal, hogy hello, így működik az algoritmus, nesze nektek. Ami persze nem csoda, hiszen nem az a célja, hogy egy manipulálható felületet hozzon létre, hanem egy olyan platformot, melynek a közösségépítés és a szórakoztatás az elsődleges funkciója. De persze már ők sem bírták a sok találgatást és mendemondát, ezért felfedték az igazságot (legalábbis egy részét) és lerántották a leplet a legnagyobb mítoszokról a @creators Insta csatornájukon. Ezeket hoztam el most nektek. Kezdjünk is bele és rántsuk le azt a bizonyos leplet!

Instagram mítoszok leleplezése

1. A videókat jobban szereti az algoritmus, mint a képeket.

HAMIS. Az Instagram algoritmusa azt vizsgálja, hogy milyenek a felhasználói szokások és ehhez képest mutat meg tartalmakat, mert az a célja, hogy a hírfolyamod minél jobban rád legyen szabva. Szóval ha sok videót nézel, akkor több videót fog neked feldobálni, mint fotót.

2. Az algoritmus jobbnak értékeli a posztodat, ha az első 30 percben több like vagy komment érkezik rá.

HAMIS. Azoknak mutatja meg, akik a leggyakrabban lépnek interakcióba az oldaladdal, mindegy, hogy az első 30 percben mennyi reakció érkezik rá.

ninjatipp-logo-rozsaszin-01.png

Ninja-Tipp: Posztolj akkor, amikor online vannak! Így olyanok szeme elé is kerülhetsz, akik ritkábban lépnek interakcióba veled, de már a követőid, tehát egyszer már elköteleződtek feléd.

3. "Már megint megváltoztatták az algoritmust."

Ez a kijelentés már szinte mindenki szájából elhangzott, akit valaha is érdekelt egy kicsit az Instagram siker, pedig ebben a formában teljesen helytelen. Ugyanis az algoritmus úgy működik, hogy folyamatosan monitorozza a felhasználói szokásokat és ez alapján alakítja a posztok rangsorolását, ami folyamatosan fejlődik az új információk alapján.

4. Ha üzleti profilod van, azt hátrébb sorolja, mint a személyes profilt.

HAMIS. Megint csak nem az számít, hogy ki tette ki, hanem hogy te hányszor lépsz interakcióba az adott profillal. Ha sokszor, akkor első helyen dobja fel, ha egyszer sem, akkor nem fogod látni egy idő után a posztjait, sztorijait.

5. Az instabotok és engagement group-ok segíthetnek abban, hogy első helyen legyen a posztod.

HAMIS. Ahhoz, hogy Instagramon sikeres légy és folyamatosan jó engagement-ed (sok like és komment) legyen a tartalmaidon, kiemelkedően fontos a hitelesség és az átláthatóság. Rövid távon sikert hozhat egy olyan csoport, akik kérésre jönnek és lájkolnak, kommentelnek, de hosszú távon nem mész vele semmire. Az algoritmus, mivel folyamatosan monitorozza a tevékenységeket, gyorsan kiszúrja ezeket a mintákat és "javítja" őket. Nem pártolja az instabotokat sem, ezért nem érdemes ezekkel játszani.

ninjatipp-logo-rozsaszin-01.pngNinja-Tipp: Ahelyett, hogy ilyenekre pazarlod az idődet, inkább találd ki, hogy mi különböztet meg téged a piacon, és fektess energiát abba, hogy különlegesek legyenek a tartalmaid, felismerhetőek, egyediek, és adjanak valamilyen értéket a látogatóid számára. Ezzel hosszú távon egy stabil növekedést tudsz biztosítani, aminek üzleti oldalról is meglesz az eredménye.

6. Az Instagram nem értékeli azokat a kommenteket, amik kevesebb mint 3 szóból állnak.

HAMIS. Teljesen mindegy, hogy milyen hosszú egy komment, ugyanúgy interakciónak számít.

Legfontosabb faktorok

Na de akkor valójában hogyan működik az algoritmus? Nézzük, hogy mik azok a tényezők, amik a leginkább számítanak!

 

interest.pngÉrdeklődés

A legeslegfontosabb Instagramon, az első számú tényező, hogy milyen az érdeklődési köröd, milyen tartalmakat fogyasztasz, milyen témakörökben, ez alapján állítja össze neked a személyes ajánlást. Lényegében minden, amit Instagramon látsz, az a személyes viselkedésed eredménye. Ezzel az a célja, hogy minél több időt tölts el az oldalon. Ezért nagyon veszélyes például a jófejségből visszakövetés, mert máris félrevezeted az algoritmust egy olyan témákörrel, ami nem is az érdeklődési köröd egyébként. Neki sem teszel jót vele (mármint annak, akit bekövettél), mivel nem érdekes a tartalom számodra, nem lépsz interakcióba vele soha, ő meg nem érti, hogy miért nem reagálnak az emberek a tartalmaira. (Mert nem releváns követői vannak. Veszélyes játék ez.)

 

hug.pngKapcsolatok

Az Instagram szintén nagyon fontos faktorként értékeli a kapcsolatokat. Figyeli, hogy kikkel váltasz üzenetet, kik azok, akiket a legtöbbször megnézel, kommentelsz, mert alapelv számára, hogy a legjobb barátaid tartalmait mindig látnod kell.

 

calendar.pngIdőszerűség

Mivel az a célja, hogy szórakoztasson és minél több időt tölts el az applikációban, ezért arra törekszik, hogy a legaktuálisabb és legrelevánsabb témaköröket mutassa meg, ezért fontos, hogy az időtényezőt is figyelembe vegye. Így nem fogsz Húsvétkor is Újévi posztokat látni.

 

cardiac.pngGyakoriság

Ezt két oldalról is megközelíthetjük: Minél gyakrabban nyitod meg az appot, annál kronologikusabb lesz a hírfolyamod, hiszen mindig a legújabb, legizgalmasabb dolgokat szeretné neked megmutatni, hogy nehogy ráunj. Ha viszont ritkán nyitod meg, akkor az érdeklődési köröd lesz az elsődleges, nem az időrendiség.

Másik oldalról pedig számít az is, hogy milyen gyakorisággal kommunikálsz az oldalon. Fontos a rendszeres és gyakori posztolás, mert akkor tudnak rendszeresen interakcióba lépni veled a követők és így tudod elérni azt, hogy a szemük előtt maradj. De ne vállald túl magad! Olyan gyakran posztolj, amire biztosan azt tudod mondani, hogy fenn tudod tartani és nem fog elhalni a lelkesedés egy hét után.

 

follow.pngKövetés

Még meg kell említenem azt is, hogy ha túl sok felhasználót követsz Instagramon, lehetetlen, hogy mindenkinek a posztját lásd. Ezért sem jó ész nélkül visszakövetni mindekit, hanem érdemes megfontolni, hogy ki az, akinek a tartalma tényleg érdekel téged és szívesen hallanál róla többet is.

Nincs ebben semmi varázslat

Szóval összességében az Instagram működésében semmilyen varázslat nincs és nem is érdemes "szórakozni" vele, mert hosszú távon többet ártasz magadnak, mint amennyit használna az egész. Ha aktív felhasználó vagy, rendszeresen feltűnsz, tartalmat gyártasz, kapcsolatokat alakítasz ki másokkal, akkor az Insta a malmodra fogja hajtani a vizet, ebben biztos lehetsz. A kedvenc mondásom tökéletes lezárása ennek a témának:

az algoritmust nem kijátszani kell, hanem együttműködni vele.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://socialightsecrets.blog.hu/api/trackback/id/tr8215600920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása